Toszkánában jártam

2015. április 27., hétfő

Sziasztok!

Az első érdemi bejegyzésemnek mindenképpen a beszámolót szántam, az utóbbi időben ez töltötte ki nagyrészt a mindennapjaim, így szeretném veletek is megosztani.
Ezer éve álmom volt, hogy eljussak Toszkánába. Olaszország már gyerekkorom óta a szívem csücske, szerelmes vagyok az olasz tájba,- a kultúrába,- a művészetbe. Imádom hallgatni csilingelő beszédüket, szeretem az életvidámságukat, a tésztát és egyáltalán nem utolsó sorban a focit! Forza Juve :)! Néhány helyre már volt szerencsém eljutni, de Toszkána sajnos eddig még nem jött össze.




 Decemberben egyéb magán életi dolgok miatt gondoltam egyet és megvettem a repülőjegyem, lefoglaltam a szállásom. Az útnak egyedül vágtam neki, nem mondom, hogy nem féltem egyre jobban, ahogy közeledett az utazás időpontja, de az utolsó héten szerencsére ez már eltűnt. Az izgalom valahogy hiányzott, igazából fel sem fogtam, hogy egy álmom fog valóra válni. A belépőket megvettem előre, az utazást megterveztem, de hiányzott valami belülről. Igazából az utolsó 1 hónapban kb. mindennap 1 órát töltöttem el olvasgatással/tanulással, tehát készültem az utazásra, csak valami mégsem volt az igazi. Indulás előtt pár órával kezdtem el pakolni, ami rám nem annyira jellemző, már utazás előtt napokkal össze van készítve általában minden. Péntek hajnalban indultam a reptérre, ahogy felértünk az autópályára ráeszméltem, hogy igen, végre utazom!! És elfogott az a nagyszerű érzés amit hiányoltam, a mosolyomat 4 napig le nem tudta vakarni senki! A reptérre röpke 4 órával hamarabb értem ki, úgyhogy volt időm hangolódni az útra. Már napok óta beteg voltam, így duplán szenvedés volt az unatkozás. Végre megnyílt a kapu a beszálláshoz és szerencsére ablakhoz ültem a repülőn, minden remekül indult.



 A landolás már kevésbé volt sikeres, ugyanis elvileg a köd miatt nem tudtunk landolni Pisában, így Bolognába érkeztünk. Teljes fejetlenség volt, semmi instrukciót nem kaptunk azon kívül, hogy majd egy busz elvisz minket Pisába. Semmi egyéb, hogy honnan és hánykor. A repülőn kb. 3an voltunk magyarok, akik beszéltünk olaszul (vagyis ennyien vállaltuk), így utána jártunk, hogy honnan indulunk. Szerencsére nem idegeskedtem egyáltalán, örültem, hogy épségben földet értünk, de leginkább annak, hogy Olaszországban vagyok. Az úton megismerkedtem egy nagyon kedves hölggyel, aki már 17 éve kint él, így izgalmasan telt el a 3 óra buszozás Pisába, kaptam ötletet is merre kiránduljak még. Végre leszálltunk a buszról a reptéren, veszítettem 4 órát egy egyébként is rövid hétvégémből, de pozitívan álltam mindenhez. A reptérről a Lam Rossa busz vitt egyenesen a ferde toronyhoz, aminek a közelében volt a szállásom. A buszsofőr mutatta, hogy egyenesen a torony felé haladjak, és arra lesz a Casa Doina Tower. A téren rengeteg turista volt, pedig még nem is igazán volt szezon. Tényleg vicces, ahogy mindenki pózol a fényképek miatt :). Én nem készítettem "toronymegtartós" képez, úgy voltam vele, hogy megvagyok nélküle.


 Miután kétszer rossz felé indultam, és bolyongtam egy kicsit, végre megtaláltam a szállást. Vártak már, mert előtte azért oda szóltam, még Bolognából, hogy kések. Gyors közölték is velem, hogy máshol fogok lakni, mondom remek. Nem derült ki miért mentünk máshova, de nem bántam volna azt sem, ha egy putriba raknak le, csak had cuccoljak le és mehessek a tengerpartra- gondoltam. Szerencsém volt, mert egy jobb panziót kaptam, tipikus toszkán hangulattal, a Pensione Helvetiaban, ami még közelebb is volt a toronyhoz. Ledobtam a cuccaim és már mentem is vissza újúlt erővel a Lam Rossa megállójához, ahonnan kimentem a vonatállomásra. A hölgy, akivel megismerkedtem, Viareggio-t ajánlotta, hogy ott menjek ki a tengerpartra. Eredetileg Marina di Pisara akartam kimenni, de megfogadtam a tanácsokat. A vonatállomáson hosszú sor fogadott, de volt bíztatásként (dísznek) kb. 10 jegyautomata is, amelyek közül egyik sem működött. Remek, beállhattam a sorba. Egyébként szimpatikus megoldás ez az automata, csak működniük is kellene. Megvettem a jegyem és szerencsére lassan jött is a vonat. Toszkánában egyébként szuper a vonathálózat, nagyon sűrűn járnak a vonatok, gyorsak is - magyar viszonylatban, és a vidék nagy részét be lehet járni így. Jó tanács! Én tudatlan, a megvásárolt jeggyel fel is pattantam a vonatra, majd elindulás után kezdtem el tanulmányozni. Az "érvényes 6 óráig" felirat ütötte meg a szemem, mivel kezdő dátum nem volt rajta. Ekkor beugrott egy kép, amint az állomáson egy csajszi valamit kivett egy zöld kis automatából. Na ott kellett volna érvényesíteni. Ha utaztok vonattal, a megvásárolt jegyet érvényesítsétek, ugyanis anélkül érvénytelen. Ha a vonat indulása előtt szólsz a kalauznak, hogy nem tudtad érvényesíteni, akkor csak 5€ a bünti, ha nem szólsz és rajta kapnak, akkor 40€. Már fejben megfogalmaztam a nagyon exkuzáló beszédem, de szerencsére csak két megállót mentem és nem kérte el senki a jegyem (sőt, egyik utam alkalmával sem találkoztam ellenőrrel). 

 Viareggio állomása nem mondanám, hogy turisztikai látványosság, sőt... Elég putri volt arra minden, az állomás mellett egy kocsma volt, ahol nem túl bizarr emberkék álldogáltak. Az újságárus készségesen segített, hogyan jutok le a tengerpartra, most inkább elébb kérdeztem, mint random elindultam valamerre. Az utcák baromi hangulatosak, igazi tengerparti városka. Szerencsére csak az állomás környéke volt lehangoló... Sok ember erre nem volt, nyilván nyáron ez nem mondható el. 




A tengerpartra érve eltűnt minden fáradtságom, gyöngyörű volt a látvány és csodás érzés volt kifeküdni a napsütésben, még ha pólóban is tudtam ezt csak megtenni. Az elmúlt hónapok gondjait nagyon mélyre tudtam itt tenni, ez a relaxáció feltöltött lelkileg is :) . Miután egy rakat szelfit gyártottam, sajnos indulnom kellett, mert ismeretlen terepen nem akartam, hogy rám sötétedjen. 




 Nem sok étterem volt nyitva, pedig éhségem ilyenkorra már ötször kiújult, a reggeli szendvics óta elfeljetettem enni. A diétát itthon hagytam, nem foglalkoztam 100%ban azzal, hogy mit eszem, úgy voltam vele, hogy Olaszországba most nem azért jöttem, hogy kalóriát számoljak. Gyors találtam is egy pékséget, nem túl sok ismerős étellel. Egy nagyon kedves, ízig-vérig olasz idős hölgy volt bent, megmutatta éppen mit készített. Valamilyen cukkinis tócsni-szerűség készült, épp volt belőle kínálaton is, úgyhogy arra esett a választásom. Isteni finom volt! A hangulatos utcák kellős közepén találtam egy kínai piacot, nekem elég idegen volt ebbe a környezetbe. Az utcák elég keskenyek, két autó alig fér el egymás mellett, de az olaszoknak mániája, hogy leparkolnak egy parkoló autó mellé, és hajrá, oldd meg, haladj el mellette! Parádé :). Az állomás felé érezhetően csökkent a színvonal, elég koszosak voltak az utcák, a fényképezőm gyors el is tettem a nyakamból. Búcsút vettem 6 óra fele a tájtól és elindultam "haza". Vagyis abban a tudatban voltam, hogy haza... Nem tudom milyen felindulásból szálltam fel ugyanarra a vonatra, aminek a végállomása ugyanaz volt, mint amivel Viareggioba utaztam. Tehát mentem tovább... A jegyem meg nagyon nem arra szólt, szerencsére az első megállónál feltűnt, hogy ez nem ismerős, nem erre jöttem. Sajnos csak a következő megállónál tudtam leszállni és imádkoztam, hogy ne kérjenek jegyet... Gyors le is pattantam fogalmam sincs hol - persze az állomáson jegykiadó sehol, csak automata, ami csak bankkártyát fogad el. Amit én nem vittem magammal... Szívás. Felszálltam a vonatra Pisa fele, jegy nélkül. Mázlim volt, felénk se nézett egy ellenőr sem :).Visszafele eszméltem rá, hogy a szállásomtól 5 percre is van egy állomás ahol megáll a vonat (San Rossore), de már késő volt, a Stazione Centrale-hoz érkeztem újra, majd a Lam Rossa járatával visszamentem a toronyhoz. Már fentem a fogam egy jó kis "pasta pomodoro"-ra, így a pincérek invitálásának eleget tettem és betértem egy hangulatos kis étterembe. Az olasz temperamantum hamar visszaköszönt, bókokkal árasztottak el, érdeklődtek honnan jöttem, úgy gondolták Amerikából. Az étterem a szállásom mellett volt, így amikor előtte elmentem, mindig messziről köszöntek, "Ciao Bella, come va?". A negyedik napra már úgy éreztem magam, mintha ott laknék :). Még annak ellenére is jól esett a figyelmességük, ha ez csak "marketing". Az olaszok értenek a vendéglátáshoz, szó se róla! A tészta isteni volt, viszont aki farkas éhesen térne be egy étterembe, itt a "pasta" nem főétel, tehát ne számítson nagy mennyiségre. Én jól laktam, és azért próbáltam ésszel magamba tömni a szénhidrátot. Elbúcsúztam a kedvenc pincéreimtől, majd visszatértem a szállásra. Megvártam, hogy sötétebb legyen és kinéztem a térre a toronyhoz, nagyon békés volt minden, teljesen más a hangulata mint nappal. Így estére megkívántam egy kis édességet, de az éttermek már üresek voltak, nem volt hangulatom beülni így sehova. Egy kis boltot találtam a közelben és vettem pár olasz "sütit". Az első napom így véget is ért!






 Szombatra pisai városnézés volt a program, a reggeli kávémat a torony kilátásban fogyasztottam el. Ezután nyakamba vettem a várost, vagyis azt hittem, hogy ez majd akkora város lesz. Sajnos amikor kiértem az Arno folyóhoz, rájöttem, hogy ez nem így van. Pisa is csodálatos, de egy fél napi program kb. Van egy szuper hangulatos fő utcája, de engem nem is ez varázsolt el igazán. Kb. 1 órát bolyongtam a kis utcákban - szándékosan, tehát nem tévedtem el :D -, annyira magával ragadott az az életérzés. Találtam egy zöldség piacot, egy kis ideig csak bóklásztam ott és hallgattam ahogy kiabálnak az árusok. Ekkorra sajnos a betegségem kezdett nagyon kikészíteni, emiatt úgy gondoltam, itt az ideje egy kis pihenésnek. Beültem ebédelni, sajnos nem sikerült a legjobb éttermet kifognom, de azért nem volt olyan rossz. Ezután visszatértem a szállásra, 2-re volt jegyem a toronyba. Azt terveztem, hogy kibuszozok a pisai tengerpartra (Marina di Pisa) a torony-túra után, de annyira kimerült voltam sajnos a betegség miatt, hogy inkább lemondtam erről és erőt gyűjtöttem a másnapi firenzei túrámra. 
Ahogy kiléptem a szállásról, ez a látvány fogadott
A reggeli kávém :)

Arno folyó és Pisa

Ez csak úgy, nagyon tetszett ez a látkép ezzel a cuki piros autóval

Több utcán keresztül tartott az árusok sora, minden volt mi szem szájnak ingere (faáru, ékszerek, ócskás, ruhák, játékok...)





Ez a kutyu csak megtetszett, ahogy állt és várta a gazdiját :)




 Még a torony-túra előtt bementem a Szűz Máriának szentelt dómba is, ami a ferde torony mellett helyezkedik el. Egyébként a három épület elhelyezése egy tipikus jellemzője az itáliai építészetnek: a dóm, a keresztelőkápolna és a harangtorony három külön épület. A dóm "hivatalos" bejárata, amelyet Giovanni Pisano tervezett, sajnos felújítás alatt volt, így a főbejáraton lehetett bemenni. A románkori építészet "prototípusa" (ahogy az útikönyv fogalmazott), kereszthajós alaprajzú, főhajóját 68 márványoszlop szegélyezi. A dóm legérdekesebb látványossága a nyolcszögletű szószék, amely szintén Pisano nevéhez fűződik.








Szószék




 De a nap persze nem ért véget, ezután következett a toronyban a móka. A jegyem persze most is indulás előtt kezdtem el tanulmányozni, 15 perccel a turnus indulása előtt ott kellett lenni. Jó tanács! A jegyeket megvásároltam előtte, ezzel időt spórlva meg magamnak. ITT vásároltam meg, különböző kombinációkat is lehet találni, szerintem megéri előre gondolkozni! A jegyen láttam, csak éppen nem tudatosítottam, hogy nem lehet táskát felvinni, így én a mini hátizsákommal próbálkoztam, majd 13:45-kor szóltak, hogy a-a, tegyem be a csomagmegőrzőbe, ahol fél órás sor állt. A pánik kezdett eluralkodni rajtam, hogy lehetek ilyen béna. Oda futottam, de persze nem engedett előre senki - miért tették volna -, majd visszafutottam a toronyhoz, hogy ez így nem oké. Megfordult a fejemben, hogy hazafutok, mert az 4 percre volt kb, de mondta az "őr", hogy menjek vissza és szóljak, hogy 2-re van jegyem. A sor csak gyarapodott, de szerencsére tudták, hogy érkezem és a csomagmegőrző pult mögül oda kiabált a hölgy, hogy menjek csak - irtó cuki volt. Nagyon meglepett ez a szervezés, örültem, hogy gondoltak a "szőkékre" is, és kommunikálnak a "szervezők" egymással. Ahogy beléptem a torony aulájába, egyből elveszítettem az egyensúlyom, már a talaj is ferde. A csoport leült és egy hölgy elmesélte a torony történetét. Jelenleg 5 méteres dőlésszöge van a toronynak, ezt igazán csak lent érzékeltük. 294 lépcsőn feljutottunk a torony tetejére - ekkor még azt hittem, hogy oda. Mivel tériszonyom van, gyors kattintottam pár képet és biztonságban a falhoz szorítottam magam, inkább onnan élveztem a látványt. Majd miután megnyugodtam, gondoltam itt az ideje a szelfi gyártásnak, majd ráeszméltem, hogy eltűnt mindenki. Mondom biztos megunták, lassan majd én is elindulok. Majd jön egy hölgy, hogy "signorina", van még egy emelet. Mondom mééég? És ekkor következett a torony legfelső szintje, ahol a tériszonyom is a legfelső szinten volt... Viszont a látvány kárpótolt minden félelemért, leültem a lépcsőre és csak bámultam a várost. Nagyon szuper idő volt, a szél is mértéskelten fújt, lehetett élvezni a magaslati levegőt. Pisa hangulata egészen idáig kisért, még 55 méter magasban is utolért a város hangulata, csak sokkal nyugisabb változatban.

Néhány kép a toronyból:

Pisai látkép.




Kapaszkodtam ám rendesen :)

Piazza dei Miracoli
 
 A város nagysága inkább fentről látszik, 185 km2 az alapterülete, ami nem is kevés. Ezt azért írom, mert valóban nagy, csak nem turisztikai szempontból. Pisát annak ajánlom, aki egy napra el akar veszni az olasz virtusban, sétálni a hangulatos sikátorokban, enni egy kiváló tésztát majd pihenésként kifeküdni a torony lábánál a fűben. Délutánra egy tengerpartos kirándulás bőven betervezhető még. Jó tanács! Az Arno folyón túl folytatódik az élet, inkább hétköznapi, egyetemi szinten - Pisa ugyanis egyetemi város, rengeteg diák van. Aki erre a hangulatra vágyik, sétáljon tovább a hídon, nem fog csalódni. Igazán arra pezseg a város, shoppingra is ott van lehetőség. Apropó shopping. Pisa tele van négerekkel, akik mindenképp rád akarnak sózni vagy egy órát, vagy egy szelfi botot :D. Már különleges ajánlattal is fárasztottak, akik megismertek, hogy sokszor járok arra, egy idő után roppant idegesítő amúgy. Estére már jobban lettem, így beültem egy pizzára, amit egy kitünő borral körítettem. Jártam még egyet a városban, majd eltettem magam a másnapi túrámra.


 Vasárnap már felkészültem, hogy melyik állomásról tudok indulni, szerencsére 7:28-kor volt egy járat, ami a szállásom közeléből indult. Hamarabb mentem, mert sejtettem, hogy lesz egy kis gondom a jeggyel. A tér, az utcák még teljesen üresek voltak, egészen nyugodt volt minden az üres, bezárt éttermek látványával.

A Napkelte és a Csodák tere együtt

Nehéz volt ám fényképezni a tornyot, kb a képeim 99%-a is ferde :)

Még nyugis és üres minden

Én és a torony
 Az állomáson egy részeg csövesen kívül senki nem volt, nemhogy egy nyitva tartó jegykiadó. Maradt a jó öreg automata, akivel nem voltam haverságban. Azt tudtam, hogy a bankkártyámat a közelébe se akarom tenni, így reméltem, hogy lesz készpénzes fizetési lehetőség, szerencsére volt. A jegyet ötödik alkalomra sikerült is megvásárolni, viszont a jegyérvényesítő automata nem akarta amit én, úgyhogy ráhagytam, úgy voltam vele, hogy itt is biztos van a peron mellett. Átvágtattam a síneken (nem szabad!), kerestem az érvényesítőt, hát sehol. Visszavándoroltam a csöves mellé és 10 perc szenvedés után sikeresen érvényesítettem a jegyemet. A vonat menetrend szerint a kettes vágányra érkezett... volna, persze olaszoknál semmi sem biztos. A vonatra végre érvényes jeggyel szálltam fel :). Mivel tudtam, hogy Firenzében jö idő lesz, egy kis blézeren kívül mást nem vettem magamra, gondoltam, hogy elég lesz azt cipelni. Sajnos ugye beteg is voltam, tehát a "hideg" érzetem kicsit erősebb volt, így had ne mondjam mivé fagytam a vonaton az oda úton. Csodaszép tájon robotunk át, dimbes-dombos, igazi toszkán hangulatú vidéken visz át a vonat. Fűtés persze luxus volt, de miért nem öltöztem fel jobban... A vonat röpke 1 óra alatt repített Firenzébe, amikor leszálltam csak az lebegett előttem, hogy jéggé fagyott lábaimat be tudjam tenni egy kávézóba, hogy kiengedjen és elfogyasszam a reggelim. Annyira fáztam amúgy, hogy kedvem sem volt sétálni, hát még eligazodni egy full idegen város pindúrka térképén. Gondoltam egyet, hogy na arra van az Uffizi képtár, menjünk arra. Nem arra volt. Betévedtem egy kávézóba, picit melegedtem, reggeliztem, majd kértem egy kis segítséget. A két hölgy a pultnál irtó cukik voltak, csak éppen ők sem tudtak térképen tájékozódni, pláne nem szemüveg nélkül. Nagy nehezen rájöttünk, hogy full máshol vagyok, mint ahova menni akartam, így útba igazítottak. Az időm nagyon ketyegett, ugyanis 10:30-ra volt foglalva jegyem az Uffizi képtárba, és negyed órával előtte már ott kellett lenni. Képes voltam 1 órát elhúzni a bolyongással, elmondom hogyan. Mivel láttam a térképen, hogy az Uffizi full messze van (közbe nem), rohantam jegyet venni egy buszra, csak fogalmam nem volt melyikre. Előző este megnéztem, hogyan jutok az állomásról a képtárhoz, csak épp a táblagépembe írtam be, amit otthon hagytam. Emlékeztem, hogy C - valami, de hogy hanyas.... Azt nem tudtam. Már full ideg voltam, hogy sehol nem találom a megállót és elkések, mire találtam egy információs épületet. Bemegyek, "csókolom, hogy jutok el BUSSZAL a képtárhoz?" - a legszebb az út, gyalog. Édes mosoly az arcomon, mondom remek, csak én busszal mennék. Oh érti a hölgy, menjek el jobbra és a Yamamay üzlet előtt lesz a C3 busznak a megállója. Szuper, rohantam is. Már csak egy gond volt. Firenzében félmaraton volt, pont a C3-as buszom útvonalán, ami így terelve ment és ott NEM állt meg. Oké, 9:45 van, menjünk gyalog, térkép elő. Tényleg csodás volt a séta, Firenze hangulatának azonnal átadtam magam, leírni nem lehet, át kell élni :). Itt már picit lenyugodtam, amikor láttam, hogy 5 perc alatt odaértem a dómhoz, amit én térkép alapján sokkal többnek gondoltam. Amikor megláttam a dómot a lábaim a földbe gyökereztek. Csodálatos épület, a hatalmas szó nem elég rá.



 Később részletesen is kitérek a dómra. A dómot sikerült megkerülnöm, miközben elég lett volna előtte elkanyarodnom jobbra, én csináltam plusz 5 perces túrát magamnak és eltévedtem. Igen jó a térkép olvasásom, szó se róla. Miután már feladtam, hogy bolyongok a félmaratont futók között, nagy rémültem betoppantam egy cukrászdába, hogy segítsenek. A hölgy elmondta, hogy 2 perc sétára van innen a képtár, csak menjek egyenesen. Megtaláltam szerencsére, gyors kiváltottam a jegyem és visszamentem egy kis elemózsiáért. Jó tanács! Firenze nagyon nem egy napos város, bőven el lehet itt tölteni 3-4 napot is. Aki szeretne magának megspórolni kb. 2 óra várakozást a képtárnál, mindenképpen foglaljon jegyet magának, és fizesse is ki! Nem elég, ha csak foglalod, mert ugyanúgy sorba fogsz állni 1 órát. Engem is szerencsésen beállított egy szervező abba a sorba, közben már ki volt fizetve. Átálltam a helyes sorba, majd mehettünk is be, kb 5 percet vártam. Egy biztonsági kapun kellett áthaladni, és a kedves biztonsági őr persze, hogy becsipogtatott. Megállok, mondja, hogy azért "csipogtatott be", mert szépek a szemeim és meg akarta nézni :D - parádé. Ő speciel spanyolnak gondolt. Na és a képtár. Itt el lehetne tölteni egy napot, ha az ember művészet befogadó képessége kitartana addig. Tartott pár percbe, amíg feleszméltem, hogy a művészettörténet órákon tanult és csodált művészek alkotásait most végre "élőben" láthatom. Boticelli, da Vinci, Tiziano, Michelangelo, Filippo Lippi, Rembrandt... Hihetetlen volt. De mi is ez az Uffizi... Ez az épület egy hivatalként működött, az Uffizi olaszul ezt is jelenti (irodák). A palotát Vasari tervezte, ablakai mesés panorámát nyújtanak a városra, engem leginkább a Ponte Vecchio látványa nyűgözött le.


 A Medici család gyűjteménye található a palotában, kijelentésük szerint is csak a legjobbak - ez így is van. Főként reneszánsz művek kaptak helyet a palotában, de középkori, barokk alkotások is megtalálhatóak. Természetesen az olasz művészek vannak hangsúlyban, de híresebb német, holland és spanyol festők műveit meg megcsodálhatjuk (pl. Rembrandt, Rubens, Van Dyck). Dióhéjban tehát ennyi erről az épületről, akit érdekel részletesebben is, számos leírást talál a neten, szerintem érdemes utána olvasni, én az Uffizi könyvét is megvásároltam. Művészet kedvelőknek kötelező kirándulás! A kiállítások termekre vannak osztva, századonként, alkotóként felbontva. Rengetegen voltak, tele fiatalokkal akiknek fogalmuk sincs milyen alkotó képe előtt állnak, halálra unott fejjel és takarva ezáltal mások elől a képet. Ez roppant bosszantó volt... Nagyon sok osztálykiránduló tini volt ekkor a palotában, néhángyszor fel is húztak érdektelenségükkel, de nem az én dolgom :). Az egyik legszebb része a képtárnak egy nyolcszög alakú Tribuna terem, ahova nem lehetett belépni, néhány ajtón lehetett betekinteni. Itt találhatóak a Mediciek gazdagságát szimbolizáló legértékesebb műalkotások. (Kép hamarosan)
 Őszintén megmondom, hogy imádom az olasz művészetet, de 40 terem után feladtam. Annyi kép és információ volt a szemem előtt, hogy elteltem és elfáradtam. Az első emeletre, és az "idegen" művészek termeibe már be sem mentem - a másodikon vannak a "nagy" nevek, érdemes ott kezdeni. Nagyjából 3 órát töltöttem itt, ideje volt folytatni túrámat. 

 Az első utam a Ponte Vecchio-hoz vezetett, nagyon kíváncsi voltam a sok ékszerüzlet látványára. Ez a híd egykoron mészárosok üzleteit rejtette, csak ők hulladékukat az Arno folyóba dobták, ezzel nagy bűzt okozva a városban. Emiatt kiűzték őket a hídról és ötvösöknek adták át a helyüket. Azóta is ékszerüzletekkel van tele a híd, fecskefészekként a híd falán elhelyezkedő boltterükkel. Nem egy hétköznapi ember pénztárcájának való ékszerekkel, de már maga a látvány megéri. Persze itt is tele volt a híd néger árusokkal, Prada táskát akartak épp rám sózni, sikertelenül. Itt már megkértem valakit, készítsen rólam képet, elég volt már a sok szelfiből.

Voltak egy páran a hídon

Ponte Vecchio


Egy ékszerüzlet a sok közül


Az Uffizi Galéria a Ponte Vecchioról


 Ezután megnéztem kívülről a Pitti palotát, onnan szerettem volna eljutni a Boboli kerthez. A reneszánsz Palazzo Pitti az egyik legnagyobb firenzei épület, számos múzeum otthona.



 Firenzének nem sok zöld területe van, a Boboli kert viszont az egyik közkedvelt park. Mivel egy dombon helyezkedik el, mesés kilátás nyílik a városra. Elindultam én is felfele, de sajnos ezt nem terveztem meg előre így nem tudtam merre megyek. Segítséget kérve tudatosult bennem, hogy még nagyon messze vagyok és nem sok van már hátra a napomból, így visszafordultam. Ezt nagyon bánom, hogy nem volt módom felmenni, de nem lett volna időm a város többi részére. Visszamentem az Uffizi palotához, a Piazza della Signoria-ra. Többek között ez Firenze egyik főtere, itt több látványosság is van. Például a Palazzo Vecchio, melynek eredeti neve a térre utalt, Palazzo della Signoria volt régebben. Egykor a helyi önkormányzat épülete volt. Itt található a Dávid szobor (Michelangelo) 1504-ben elkészült másolata, az eredeti a Galleria dell’ Accademia épületében található.
A teret díszíti még Ammannati Mannerist Neptune kútja, ami sajnos nem működött még.

Bandinelli Hercules és Cacus szobra

Dávid szobor

Palazzo Vecchio

Neptune kútja

I. Cosimo (Medici) nagyherceget ábrázoló lovasszobor



 Ebédemet úgy döntöttem, hogy ezen a téren fogyasztom el, a változatosság kedvéért valami "pastat" kerestem. Szerettem volna valami húsfélét kipróbálni, de annyira nem ismertem az étlapon szerepelő ételeket, hogy 30-40€-ért inkább nem kockáztattam és pizzát rendeltem. A pincérek hozták a formájukat, az egyik különösen kedves volt, pedig nem is ő szolgált ki. Tudom, hogy a turistákért mindent, de mennyivel szívesebben tér be az ember egy ilyen étterembe, ahol megdicsérik, mosolyogva szolgálják ki és érdeklődnek felőle, nem? Éppen azelőtt vettem meg egy kedves ismerősömnek az ajándékát, ami egy kávé volt és kitettem az asztalra, mert pakoltam a táskámban. Oda jött ez a pincér és kérdezte, hogy megfőzze e? Nekem ezek az apró humorok sokat jelentenek, hogy nem csak elmennek a másik mellett és nézik mennyit fogyaszt. Egyszóval minden étterembe szívesen fogyasztottam el az ételem, igazán mindent megtesznek a turistákért. Lassan tovább álltam és gondoltam itt az idő egy kis shoppingra. Mindenképpen meg akartam keresni a KIKO egyik üzletét, régóta szemezgettem már a márkával.

 Nem készültem fel a legjobb termékekből, így inkább csak a rúzsok felé mentem. Nagyon-nagyon nehezen választottam ki csak kettő árnyalatot, igyekeztem olyat, amiből nincs otthon másik 5, így egy barnás-bordós színt és egy lilás-orchidás színt választottam. Le is vettem őket a polcról, bent létem alatt az összes eladó oda jött, hogy nézzem meg az új kollekciót, hatodjára uncsi volt. Az egyik fel is ajánlotta, hogy segít színt kiválasztani, hát kellett volna, hogy éljek a lehetőséggel... Egész délután mozgatta a fantáziám a lila rúzs, de úgy gondoltam nem bontom ki a város közepén, majd otthon. Bárcsak kibontottam volna, ugyanis nem azok a színek voltak betéve a teszter mögé és végül egy teljesen más árnyalatot vettem meg :(. Nagyon sajnálom, mert gyöngyörű szín volt. Noh visszatérve Firenzére. A shoppingot itt be is zártam, nem ez volt toszkán kirándulásom célja, így pár ajándékon kívül más zsákmányt nem szereztem be. Ezután ellátogattam a Mercato Nuovo-hoz, ami egy bőrpiac, telis tele szebbnél szebb bőrárukkal. Szemlegeltetés volt itt is természetesen, majd tovább mentem végre a dómhoz.



Egy kisebb fagyiárus :)

Mercato Nuovo
 Már volt időm elcsodálkozni a méretében, a kidolgozottságában. A gótikus Cattedrale di Santa Maria del Fiore 169(!) méter hosszú és 104 méter széles, Olaszországban a legnagyobb, de a világon is ez a negyedik legnagyobb templom. Az építésre Arnolfo di Cambio kapta a megbízást. Magassága 107 méter, és már a kupolán érdemes elidőzni, halszálka mintára rakott boltcikkelyek alkotják, mely Brunelleschi nevéhez fűződik. Az épület boltozata igen sok idő volt mire elkészült, 300 évig állt az építése. Az egész templom építése 1294-ben kezdődött el, a homlokzatot végül 1887-ben fejezték be, neogótikus jegyekkel. A névadó, Szűz Mária történeteivel díszítették. Szerintem az imént említettek a legszebb jegyei a dómnak, de az egész épület egy csoda! Én kétszer körbe sétáltam, de nem tudtam betelni a látvánnyal. A dóm mellett áll a maga 84,7 méterével a harangtorony, hasonló jegyeket hordoz magán, mint a dóm, tökéletesen illeszkedik a térre. Igyekeztem képet készíteni, de alulról picit nehezebb, jó lett volna valami magasban lévő helyet felfedezni, ahonnan tudok normális fotókat készíteni.

Jó tanács! Nekem sajnos nem volt időm sorba állni, de többnapos kirándulás esetén szakítsatok időt mindenképp arra, hogy bementek a dómba és a kupolába is "felmásztok" ("csak" 460 lépcsőfok), ahonnan csodás kilátás nyílik Firenzére (leírások alapján :)). 










Egyik utcából a látvány

 A dómba én sajnos nem mentem be, hatalmas sor állt, és ide nem volt jegyem foglalva. Itt jöttem rá, hogy miért ne videózzak... AKik követnek instagramon találkozhattak is első, abszolút tökéletlen videómmal. Ezután úgy gondoltam, hogy levideózom a többi épületet is amit megnéztem, és újra kezdtem a firenzei várostúrám. Közben beteg torkom egy kis fagyit kívánt, és az útikönyvben olvastam (az épületek infói is onnan vannak!), hogy a Vivoli fagyizót érdemes felkeresni. Fel is nyitottam a térképet hol lehet és el is indultam felé. Ja nem, megint másik irányba indultam el, de sebaj, túráztam egy kicsit. VOlt még egy kis időm magamba szívni ezt a firenzei életérzést, úgyhogy nem bántam, hogy az utcák között bolyongok, de végül a fagyizót is megtaláltam. Nem lapátos fagyira kell gondolni, amit én nem is bántam. Különböző méretű dobozkákba kérhettél magadnak, akár több ízű fagyit is. Meg kell mondjam, életemben nem ettem még ilyen fagyit!! Aki erre jár, mindenképpen térjen be (via Isola delle Stinche 7)!


Pár kép, csak a hangulat miatt

A kép felső részén a Boboli kert látható

Arno folyó

Santa Croce

 Nagyjából ezzel zártam firenzei túrám, még mentem egy kört a Ponte Vecchion, eladtam a feleslegesen megvásárolt buszjegyem és végül elindultam este 6 körül az állomásra, emeletes vonattal, 150km/h sebességel pedig visszarobogtam Pisába. Utoljára még szívtam egy nagy levegőt a Piazza Dei Miracoli-n (ferde torony terén), összepakoltam, néztem egy kis olasz tévét és eltettem magam holnapra. Hétfőn elfogyasztottam utolsó reggelim a reptéren (ami borzasztóan kicsi és kiábrándítóan üres), majd megérkeztem Budapestre (szerencsére Pestre és nem egy szomszéd városba), majd onnan haza Szegedre. Fájt a szívem, hogy haza kellett jönni, de sajnos bele kellett törődnöm...

 Toszkánának csodálatos hangulata van, tervezem újabb utazásom vissza a régióba. Egy régi álmom vált valóra ezzel, hogy ide eljutottam, nagyon jó volt, hogy nem kellett igazodjak senkihez, azt csináltam amihez kedvem volt és senki nem szidott le, hogy eltévedtem. Sok időm volt gondolkozni, lélekápolni. Aki teheti, és elég "bátor" hozzá mindenképpen utazzon el egyszer egyedül. Toszkánát bátran ajánlom, Firenzébe pedig ne egy napra menjetek :).

Ciao! Baci!

Ezek is érdekelhetnek...

0 megjegyzés

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images